1117. Szent Imre Cserkészcsapat
Pályázat címe: Nyári táboroztatás, közösségépítés (az egyházközség cserkészcsapatának 2024. évi tábora)
Azonostó: EKCP-KP-1-2024/8-000018-VAL-ELS/001
A támogatás célja a Dunakeszi Szent Imre Plébánia közösségéhez szorosan kötődő 1117. Szent Imre Cserkészcsapat 2024-es nyári táborának megvalósítása volt. A program a tervezett teljes időtartammal és programmal megvalósításra került.
A cserkésztábor helyszíne Ipolytölgyes külterületén, a Cserge-Malom környékén található erdős terület volt. A tábor 2024. június. 27. és július 10. között valósult meg. A táborban összesen 118 fő vett részt, a napi átlagos létszám 67 fő volt a felsősöknek szóló időtartam alatt és 114 fő miután az alsósok is csatlakoztak. A tábor megvalósításáért 28 fő vezető felelt.
A cserkésztábor nomád keretek között zajlott és három részből állt:
Az előtábor során a vezetők előkészítették a terepet és felépítették a tábor felépítéséhez szükséges épületeket, mint például az élelmiszerraktár és konyha, fürdősátrak és latrinák.
Ezt követte a felsős korosztály tábora (cserkésztábor). Az első napok a tábor belakásáról és a körletek kialakításáról szóltak, majd portyázni mentek a cserkészek, azaz egy éjszkát a táboron kívül töltöttek.
Idén rendhagyó módon nem a nagyon tábora után, hanem közben csatlakoztak az alsósok a kiscserkésztáborra. A közösen töltött 5 napban változatos és aktív programokon vettek részt a gyerekek együtt, mint például hadijáték, sportbajnokság, számháború, kereskedős játék. Esténként a tábortűznél gyűltünk össze énekelni, játszani. Volt lelki napunk is, illetve vasárnap a káplánunk jött tábori szentmisét mondani.
A résztvevők hazautazása után a vezetők maradtak még egy éjszakát és másnap összepakoltuk a tábort és hazaszállítottuk a felszerelést.